Idei első társadalmi munka - április 27-28.

 

Számos horgásztársunk kérésének tettünk eleget, amikor az év elején előre meghirdettünk két időpontot a társadalmi munkák számára, ráadásul hétvégére időzítve, hogy ne kelljen munkanapot áldozni erre.

 

Rögtön az esőnappal kezdjük a társadalmi munkák sorát. E hétvégén lett volna ugyanis az első forduló, de ahogy elnézzük az időjárás – és főleg a vízszint – alakulását, nem sok esély van rá, hogy pár nap alatt normalizálódjon a helyzet az átjáróban. Ezért a pótidőpont lép érvénybe, vagyis április 27-28-án, szombat és vasárnap lehet jönni karbantartási munkákra.

 

A tervezett munkák főleg az úthálózat javítását szolgálják, főként az átjáró környékén, de a tó körül is több szakaszt rendbe kell tennünk. Reményeink szerint megfelelően gépesítve, munkagépekkel felvonulva tudunk majd dolgozni, de kell a megfelelő létszám is. Lehetőség szerint a földmunkákhoz szükséges kéziszerszámokkal (lapát, ásó, kőszóró villa, csákány, gereblye, talicska, stb.) felszerelkezve kell jelentkezni reggel 8 körül a halőrháznál.

 

A részletek miatt mindenképpen keressétek Filkor Péter környezetvédelmi referenst. Figyelem, Péternek új telefonszáma van: 20/246-6900, hívjátok őt, jelentkezzetek, beszéljétek meg a részleteket.

 

Szóljatok minél több horgásztársnak! Ha mindenki, aki olvassa a felhívást, csak két-három a környezetében lévő másik tagtársnak jelez, máris szép létszámban gyűlhetünk össze.

 

Ne feledjük azt sem, hogy addig két eseményünk is megrendezésre kerül. Április 14-én a saját rendezésű feeder versenyünkre, egy héttel később pedig a King Baits triatlon első fordulójára kerül sor a Pontyos-tavon. Oda is elvárunk minél több versenyzőt és érdeklődőt.

 

Copyright © 2018 Öregpotyka. Minden jog fenntartva.