Kiváló minőségű vízbe érkezik az őszi telepítés

 

A szokásos őszi telepítést ez évben a bojlis verseny utánra terveztük. Szombaton lezárult a verseny, jöhetnek a halak!

 

Az elmúlt két évben minden telepítésnél az volt a szándékunk, hogy jókora mennyiségű keszeget és kárászt hozzunk a vízbe. Ezt hol a hirtelen lehűlés, hol a félig üres háló akadályozta meg. A szándék továbbra is megvan, a sikerre talán az jelenthet nagyobb esélyt, hogy most a nevelő tóban teljes lehalászást tartanak. Szándékaink szerint 50-60 mázsa keszeg és kárász, valamint 30 mázsa körüli ponty érkezik csütörtökön. Minden a lehalászás függvénye, ez a mennyiség lehet jóval nagyobb is, és kevesebb is. De nem kell megijedni, nem ez a teljes tervezett pontymennyiség. Mivel a Pontyos-tó vízállása 100-120 centiméterrel kisebb, mint tavaly, ehhez még hozzájön a téli várható jégvastagság, így elmondhatjuk, hogy csaknem másfél méterrel sekélyebb vízben kell úszkálniuk egész télen az ősszel telepített pontyoknak. A kései telepítés ugyanis nem vermel, folyamatosan „járnak” a jég alatt. Jobban járunk tehát azzal, ha tavasszal bővítjük az állományt, akkor hozunk majd nagyobb mennyiségű potykát a tóba.

 

A telepítés után, vagyis péntek délutántól szombat reggel 8:00 óráig teljes horgászati tilalom lép életbe a Pontyos-tó egész területén! A telepítés nyilvános, várunk minden érdeklődő horgásztársat a tóparton, de akár a cserhátsurányi nevelőtó partján is.

 

Mindenképpen említést érdemel, hogy a jelenleg is a tóban úszkáló halak, és a héten érkező telepítés kiváló minőségű víznek örvendhet Ludányhalásziban. Halljuk a híreket, látjuk, hogy a környékbeli, Nógrád megyei horgász egyesületek milyen gondokkal küzdenek vizeiken. Szinte a végletekig lecsökkent vízszint, iszaposodás, pocsolyásodás, algásodás, oxigén problémák, kellemetlen szagok – sorolhatnánk még. Nagy örömmel jelentjük, hogy az elmúlt hetekben a Pontyos-tavon végzett vízminőség vizsgálat eredménye teljes mértékben pozitív lett! A környékben a legjobb minőségű vizet az Öregpotyka Horgász Egyesület tavai tudják biztosítani a halaknak és horgászoknak!

 

 

 

Copyright © 2018 Öregpotyka. Minden jog fenntartva.